Két gyülekezeti tisztségviselő: A lelkipásztor és a diakónus

“Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái mindazoknak a szenteknek Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt…”
Filippi 1:1

“Az újszövetségi helyi gyülekezet tisztségviselői a lelkipásztorok és a diakónusok (Filippi 1:1). Ezek közül az elsőt három különféle névvel is illetik, úgymint püspök, presbiter és lelkipásztor.”
Hershel H. Hobbs
The Baptist Faith and Message, 69. o.

A baptista vezetési irányelvek az évek során a Szentírás alapján két vezetői tisztséget határoztak meg az újszövetségi gyülekezetek számára: a lelkipásztorét és a diakónusét. A baptisták meggyőződése szerint minden keresztyénnek elhívatása az, hogy Krisztus nevében szolgáljanak egymásnak, ugyanakkor némelyek arra hívattak el és arra kaptak Istentől ajándékot, hogy a szolgálatban bizonyos konkrét feladatköröket lássanak el, mint lelkipásztorok vagy diakónusok.

Baptista lelkipásztorok

A baptisták szerint a lelkipásztori tisztség azon két tisztség egyike, amelynek az újszövetségi gyülekezetek mintájára szerveződő gyülekezetekben jelen kell lennie. A Biblia három különböző néven nevezi ezt a tisztséget: presbiter, lelkipásztor illetve püspök. Az Újszövetség nyelvében, a görög nyelvben ezek a szavak különböző funkciókra utalnak – nem különböző tisztségekre (ApCsel 20:17-28, 1Péter 5:1-5).

A baptisták a Bibliából vezetik le azt, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie valakinek ahhoz, hogy lelkipásztorként szolgálhasson (1Timóteus 3:1-7, Titusz 1:5-9). Ezek a követelmények általában két kategóriába tartoznak: jellembeli illetve szolgálati ajándékok. A lelkipásztori tisztséget a mások felé történő szolgálatra kell használni, nem pedig önző célokra vagy önfényezésre.

Az egyes gyülekezetek dolga lelkipásztort választani (hívni) a gyülekezetbe. Az e célra alkalmazott folyamat bizonyos fokig eltérhet a gyülekezetek között, de legtöbben a következő mintát követik:

• Amikor a gyülekezetben nincs lelkipásztor, a gyülekezet felállít egy lelkipásztor kereső bizottságot, hogy imádkozva értékeljék azt, hogy a különböző jelöltek mennyiben felelnek meg a gyülekezet lelkipásztorával szemben támasztott követelményeknek.

• Alapos mérlegelés után, a bizottság a gyülekezet teljes tagságának előterjeszti azt a személyt, akiről úgy véli, hogy Isten akarata az, hogy ő legyen a gyülekezet lelkipásztora.

• A bizottság által kiválasztott jelölt bemutatkozó látogatást tesz a gyülekezetben és ott egy istentiszteleten prédikál. A gyülekezet ezt követően szavaz arról, hogy meghívja-e vagy sem a jelöltet lelkipásztorának. Pozitív gyülekezeti döntés esetén a lelkipásztor jelölt eldönti, hogy elfogadja a gyülekezet hívását vagy sem.

• A lelkipásztor mindaddig ott szolgál a gyülekezetben, ameddig úgy a lelkipásztor, mint a gyülekezet ezt kívánatosnak tartja.

A lelkipásztor és a gyülekezet közötti kapcsolat rendkívül különleges. Mindkét félnek vannak olyan lehetőségei és kötelezettségei, melyek a kapcsolatot pozitívvá és gyümölcsözővé tehetik, ha megfelelően eleget tesznek azoknak. A gyülekezetnek például imádkoznia kell a lelkipásztoráért, anyagilag támogatnia, bátorítania és segítenie kell őt a gyülekezet céljainak megvalósításában. A lelkipásztornak is hasonlóképpen imádkoznia kell a gyülekezetében levőkért, szolgálni nekik, tanítványozni őket és Istennek tetsző szolgai vezetést gyakorolnia a gyülekezetben.

Baptista diakónusok

A második tisztség a baptista gyülekezetekben a diakónusi. Míg a lelkipásztorokat rendszerint a gyülekezet tagságán kívüli személyek közül választják, a diakónusokat a gyülekezet tagjai közül. A diakónussal szemben támasztott követelmények (1Timóteus 3:8-13) első sorban jellemére, valamint a gyülekezeten, családján és a helyi társadalmon belüli kapcsolataira fókuszálnak. A diakónusoknak feddhetetlen jellemű és mély hitű embereknek kell lenniük, akik a Szentlélekre támaszkodnak.

Az ApCsel 6:1-6-ban találhatjuk minden valószínűség szerint az első diakónusi megbízatást. Feladatuk az volt, hogy a gyülekezet anyagi jellegű szükségeinek ellátásról gondoskodjanak azért, hogy a lelkipásztorok a lelki szükségekre tudjanak összpontosítani. A diakónusokat nem egy vezetőségi testületnek tekintették, hanem szolgáló vezetőknek.

A baptista gyülekezetekben a diakónusok kiválasztásának folyamatában az egész gyülekezeti tagság részt vesz. Noha gyülekezetről gyülekezetre eltérők lehetnek ezen folyamat egyes részletei, általános gyakorlat az, hogy a teljes gyülekezeti tagság szavazással dönti el, hogy kik legyenek a diakónusai.

A diakónusok feladatköre gyülekezetenként változó. Sok gyülekezetben a diakónusok tesznek a gyülekezetnek ajánlásokat a fontosabb – a gyülekezet elé megszavazás céljára felterjesztendő – ügyekben, miután azokat kiértékelték. A gyülekezetek a diakónusokat bevonják különféle szolgálatokba, mint például a beteglátogatás, nehézségbe került családok megsegítése és a szegények támogatása.

Baptista avatás

A baptista felfogás szerint az avatás nem ruházza fel a felavatott személyt semmiféle különleges erővel vagy hatalommal. Célja az, hogy ez jelezze a gyülekezeteknek és általában a világnak, hogy az avatott személy méltónak találtatott a lelkipásztori illetve diakónusi tisztség betöltésére. Az utóbbi években a baptisták az avatást kiterjesztették más tisztségek betöltőire is, ilyenek például gyülekezeten kívüli speciális szolgálatokat végző lelkipásztorok, misszionáriusok valamint más gyülekezeti alkalmazottak.

Nem minden baptista ért egyet azzal, hogy az avatás szükséges, vagy akárcsak helyénvaló is lenne. Ezzel együtt is, a legtöbb baptista gyülekezetben gyakorolják az avatást, amely az avatott egész életére szól. Ezért nem szükséges egy lelkipásztort vagy diakónust újból avatni, ha átmegy egy másik gyülekezetbe.

A baptisták számára az avatás az egyes gyülekezetek dolga, nem pedig a felekezeté. Noha más gyülekezeteket vagy felekezeti szervezetet is felkérhetnek az avatáson történő részvételre, az adott gyülekezet az, amelyik az avatást ténylegesen végzi.

Lelkipásztorok esetében az avatást általában megelőzi az érintett személy ideiglenes felhatalmazása az evangéliumi szolgálat végzésére. Ez az időtartam arra szolgál, hogy úgy a gyülekezet, mint az ideiglenes engedéllyel rendelkező személy kiértékelhesse, hogy az illető valóban alkalmas-e a lelkipásztori szolgálatra. Amennyiben aztán az érintett személy bizonyságot tesz arról, hogy Istentől a Szentlélek által belső elhívást kapott az evangélium szolgálatára, bizonyítékát adja annak, hogy megfelel a lelkipásztori tisztséggel szemben támasztott bibliai követelményeknek, és tanújelét adja azoknak az ajándékoknak, amelyek a lelkipásztori hivatal hatékony betöltéséhez szükségesek, a gyülekezet felavatja.

Hogyan viszonyulnak a baptista alapelvek a lelkipásztorokhoz és a diakónusokhoz?

A lelkipásztorokra és diakónusokra vonatkozó baptista gyakorlat összhangban áll más baptista alapelvekkel. Például, a baptista hitelvek és gyakorlat számára a Biblia a legmagasabb tekintély. A Biblia baptista értelmezése szerint két tisztség létezik az újszövetségi gyülekezetben: a lelkipásztor és a diakónus.

A Biblia azt tanítja, hogy minden ember, aki Jézus Krisztusban, mint Urában és Megváltójában hisz, pap, akinek közvetlen kapcsolata van Istennel (1Péter 2:5, Jelenések 1:6, 5:10). Nincs szükség külön papi kasztra (Zsidók 8-10). A baptisták ezért nem használják a „pap” megjelölést, amikor lelkipásztoraikra utalnak, továbbá nem gondolják azt, hogy utóbbiak papi funkciót töltenének be abban az értelemben, hogy közbenjárók lennének köztük és Isten között.

A baptisták hisznek abban, hogy az összes hívő papságáról szóló bibliai elv, illetve a hívők lelki kompetenciája nem ássa alá a lelkipásztori feladatkör fontosságát. Miközben minden hívő-pap egyenlő, egyeseket közülük Isten arra hívja és a gyülekezet tagjai arra választják ki, hogy lelkipásztor-vezetők legyenek. A hívőknek nem szabad átruházniuk lelkipásztorukra a Biblia tanulmányozására és értelmezésére, valamint arra vonatkozó felelősségüket, hogy saját maguk keressék Krisztus akaratát és kövessék őt, mint életük urát.

A baptisták hisznek a gyülekezeti-közösségi gyülekezetvezetési modellben és a gyülekezetek autonómiájában. A lelkipásztorokat ezért nem egy, a gyülekezetükön kívülálló testület nevezi ki. Minden gyülekezet maga felelős lelkipásztorának és diakónusainak kiválasztásáért. A gyülekezetvezetés a gyülekezet egészének a kezében van, nem a lelkipásztoréban vagy a diakónusokéban. A Biblia azt tanítja, hogy a lelkipásztor feladata az erős vezetés gyakorlása, nem pedig a diktatórikus uralkodás (1Péter 5:1-5).

A szabadság és autonómia tág teret nyit arra, hogy különbségek alakuljanak ki a baptista életben. Így van ez a lelkipásztorok és a diakónusok esetében is. A baptista történelem során például, a gyülekezetek különféle címekkel jelölték meg a lelkipásztori hivatalt ellátó személyeket. Abban is eltérnek a baptisták egymástól, hogy csak férfiak, vagy férfiak és nők is szolgálhatnak lelkipásztorként és diakónusként. A gyülekezetben szolgáló diakónusok száma, a velük szemben támasztott követelmények illetve funkciójuk is változik gyülekezetről gyülekezetre.

Összefoglalás

Noha vannak különbségek a baptisták között a lelkipásztori és a diakónusi tisztséget illetően, abban valamennyi baptista egyetért, hogy Isten rendelte el ezt a két pozíciót, hogy szolgáló vezetést biztosítson a gyülekezetek számára.