A Baptisták hisznek az újjászületettek gyülekezeti tagságában

„Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.”
ApCsel 2:47

„Hol található a gyülekezeted?” Az ilyen kérdésre a várt válasz minden valószínűség szerint egy utca és házszám, ahol egy épület található. A gyülekezet azonban nem egy épület. A gyülekezet nagyon speciális emberek közössége, akik különböző helyeken laknak.

Kik legyenek egy gyülekezet tagjai?

A baptisták különféle megnevezésekkel illették gyülekezeteiket – mint például „a hívők gyülekezete”, „újjászületett gyülekezet”, „összegyűjtött gyülekezet”, önkéntesek gyülekezete”, vagy „a megváltottak gyülekezete”.

Valamennyi megjelölés mögött ugyanaz az alapfelfogás húzódik meg: A gyülekezet olyan személyek közössége, akik önként követik Jézust és önként társultak egymással az ő uralma és a Szentlélek vezetése alatt.

A baptisták meggyőződése szerint csak üdvösséget nyert emberek lehetnek egy gyülekezet tagjai. A baptisták azt is vallják, hogy mindenkinek, aki üdvösséget nyert, tagként tartoznia kell egy gyülekezethez. Míg a keresztyénné válás az egyén hitbeli döntése, a keresztyén hitben való növekedést segíti a más keresztyénekkel való közösség. A keresztyén élet az eredeti terv szerint nem magánszám, hanem egy közösségi megtapasztalás, melyhez a gyülekezet jelenti elsődlegesen a közösséget.

Az Újszövetségi „gyülekezet” fogalom megkeresztelt, Krisztusban hívőkből álló helyi társulást jelent. Az Újszövetség egyes helyeken (pl. Máté 16:18, Efezus 5:23-32, Kolossé 1:18) a keresztyének által alkotott másik – magyarra „egyház”-nak fordított – közösségi formát említ. Ez a világ történelme során élt valamennyi megváltott ember összességét jelenti.

Noha a baptisták meggyőződése szerint a gyülekezeti tagságnak kizárólag a Krisztusban megváltottakra kell korlátozódnia, a különféle gyülekezeti összejövetelekre mindenkit hívnak és szeretettel fogadnak. Az istentiszteletek, bibliaórák és szolgálati rendezvények például mindenki számára nyitottak.

Miért korlátozódik a gyülekezeti tagság a hívőkre?

A baptisták számára a Biblia az egyetlen írásos tekintély a hitelvek és a gyakorlat számára. A baptisták meggyőződése szerint a Biblia azt tanítja, hogy a gyülekezetnek kizárólag újjászületett emberekből kell állnia. Ez az újjászületés nem merül ki pusztán abban, hogy valaki bizonyos Jézussal kapcsolatos tényeket felmond, hanem a hit valódi megtapasztalását jelenti (János 3:1-21).

Az Újszövetség szerint a gyülekezet olyan személyekből áll, akik Jézus Krisztusba, mint Urukba és Megváltójukba vetett hit által elnyerték és megtapasztalták az üdvösséget. Az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv a következőket mondja a jeruzsálemi gyülekezetről: „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel” (ApCsel 2:47). Pál apostol a különböző gyülekezeteknek írt leveleiben – úgy a bevezető üdvözlet, mint a levél egésze során – rendre arra utal, hogy a gyülekezetnek megváltottakból kell állnia (1Korinthus 1:2, 12:12-31).

A kizárólag újjászületettekből álló gyülekezeti tagság ideálját nem sikerült minden esetben elérni – még az újszövetségi időkben sem. Noha a tiszta, csak újjászületett hívőkből álló gyülekezet a gyakorlatban lehet, hogy megvalósíthatatlan, célkitűzésként mégis érdemes magunk elé állítanunk azt. A baptista gyülekezetek ezért arra törekszenek, hogy csak olyanokat fogadjanak tagjaik sorába, akik részesültek a megváltásban.

Hogyan történik a tagfelvétel baptista gyülekezetekben?

A baptista gyülekezetekben a tagság minden esetben önkéntes. A tagfelvételt tehát kérni kell, senkire sem kényszerítik rá a gyülekezeti tagságot. A baptista gyülekezetek a tagfelvétel során különféle módon igyekeznek biztosítani azt, hogy csak újjászületett hívők váljanak gyülekezeti tagokká.

Amikor olyan személy kéri felvételét egy baptista gyülekezetbe, aki még sosem volt más egyház/gyülekezet tagja, akkor megkérik, hogy tegyen bizonyságot arról, hogy elfogadta Jézus Krisztust személyes Urának és Megváltójának.

Ezen túlmenően, a baptista gyülekezetekben a tagfelvételnek a bemerítéssel történt, hívő keresztség is előfeltétele. A tagfelvételt kérő személynek tehát Krisztusba vetett hitéről bizonyságot kell tennie, valamint meg is kell keresztelkednie.

Amikor olyan személy kéri felvételét egy baptista gyülekezetbe, aki már tagja egy másik baptista gyülekezetnek, általában felvételt nyer ezen korábbi gyülekezeti tagsága alapján. Volt idő, amikor egyes baptista gyülekezetek tényleges „levél”-ben igazolták azt, hogy az illető gyülekezetük tagja, aki aztán ezt a levelet vitte magával leendő új gyülekezetébe. Az USA-ban a tagsági viszony „coming by letter” módszerrel történő átvitele rendszerint arra utal, hogy a tagot átvevő gyülekezet felveszi a kapcsolatot az érintett személy előző gyülekezetével a tagság átvitelével kapcsolatban. A „coming by statement” tagságátvitelről akkor van szó, ha az a gyülekezet, ahol az átjelentkező korábban tag volt megszűnt létezni, vagy előző tagságáról más okból nem lehet igazolást beszerezni.

De mi történik abban az esetben, ha a baptista gyülekezetbe tagfelvételét kérő személy egy másik felekezet gyülekezetébe tartozik? Ezeket a helyzetet a különböző baptista gyülekezetek – lévén, hogy autonómok – különféle módon kezelik. Az hogy hogyan, függ a tagfelvételét kérő személy egyházi/gyülekezeti hátterétől, illetve a felvevő gyülekezet saját, ezirányú irányelveitől.

Általában, ha a felvételét kérő személy nem részesült Krisztusban hívőként bemerítéssel történt keresztségben, a tagjelöltnek Krisztusba vetett hitéről bizonyságot kell tennie és be kell merítkeznie, mielőtt gyülekezeti taggá válhat. Amennyiben a tagjelölt hívőként bemerítkezett, de ennek megtörténte során a keresztséget az üdvösség számára szükségesnek tartották, akkor legtöbb baptista gyülekezet az érintettől tagfelvétele előtt elvárja, hogy (újra) megkeresztelkedjen. Ezzel azt kívánják egyértelművé tenni, hogy a keresztség – miközben fontos – nem szükséges az üdvösséghez.

Amennyiben a tagfelvételét kérő személy más egyházi közösségben hívőként bemerítkezett, és felfogása szerint ezzel jelképesen arról tett bizonyságot, hogy újjászületett, egyes baptista gyülekezetek minden további nélkül felveszik tagjaik sorába. Más baptista gyülekezetek viszont arra kérik, hogy előbb egy baptista gyülekezetben (is) keresztelkedjen meg.

Noha akad néhány olyan baptista gyülekezet, amely felvesz a tagjai közé olyanokat, akik Jézus Krisztust Uruknak és Megváltójuknak vallják, függetlenül attól, hogy hívőként bemerítkeztek vagy sem, a legtöbb baptista gyülekezet nem így jár el. A baptista gyülekezetek túlnyomó többsége nagyon komolyan veszi a hívők bemerítéssel történő keresztségét.

Milyen más tényezők vonatkoznak a baptista gyülekezetbe történő tagfelvételre?

A baptista gyülekezetekben eltérő gyakorlat található atekintetben, hogy a hitre jutott személyt hitének megvallása után azonnal megkeresztelik és felveszik tagjaik sorába, vagy csak bizonyos idő elteltével teszik meg ezt. A megtérőket egyesek hitre jutásuk megvallását követően nagyon hamar megkeresztelik. Mások gyakorlatában viszont a keresztségre jelentkezőknek – különösen, ha gyerekekről van szó – megkeresztelésük előtt lelkigondozási folyamatban kell részesülniük.

Vannak gyülekezetek, melyekben követelmény, hogy minden tagjelölt előzetes tanácsadásban részesüljön üdvösségük megtapasztalásával és a gyülekezeti tagság melletti elkötelezettséggel kapcsolatban. Egyeseknél az is elvárás, hogy a tagjelöltek elvégezzenek egy – új tagok számára szervezett – tanfolyamot. Sok gyülekezet azonban ezek egyikét sem gyakorolja.

A tagjelölt felvételi kérelméről a gyülekezet tagsága szavazással dönt. A gyülekezet ilyenkor nem arról szavaz, hogy a jelöltnek van-e üdvössége vagy nincs. Ez ugyanis kizárólag az illető személyre és Istenre tartozó ügy. A szavazással a gyülekezeti tagok a baptista gyülekezetirányításban vesznek részt Krisztus uralma alatt.

Összefoglalás

Az újjászületettekből álló gyülekezeti tagságra vonatkozó meggyőződés egy alapvető baptista hitelv. Ez az elv része annak a hitelvekből és gyakorlatokból álló receptnek, amitől „baptista a baptista”. A következő cikkben részletezzük, hogy ez a megkülönböztető baptista jellegzetesség miért fontos, és milyen támadásoknak van kitéve.


„Noha sok központi hitelv közös a baptisták és más keresztyén csoportok között, egyik fémjelünk az, hogy ragaszkodunk az újjászületettekből álló gyülekezeti tagsághoz.”
Warren McWilliams
a Defining Baptist Convictions (Baptista Hitelvek Meghatározása) c. művében